Az utóbbi időben több olyan írás jelent meg a magyarországi HIV/AIDS helyzetről, amelyek nem megalapozottak, illetve amelyek az (esetleg hozzáértő) hírforrás mondanivalójából részleteket közöl, az eredeti szövegkörnyezetből kiragadva és egyúttal más értelmet adva a nyilatkozatnak. A Stop internetes hírportálon 2008. március 31-én Pesti Gábor tollából megjelent cikkel kapcsolatban (cikk) az alábbiakat kívánjuk nyilvánosságra hozni:
1. A leírt, helyenként egymásnak ellentmondó állítások önmagában megkérdőjelezik az újságírónak e témában való jártasságát.
2. Magyarországon a HIV-fertőzöttek számának emelkedése várható volt. A 2007. évi adatok (statisztika) csak a kiszűrt esetekről adnak felvilágosítást. Becsléseink szerint lényegesen többen vannak azok, akik nem tudnak a fertőzöttségükről. A tudatlanság és a tájékozatlanság következtében még ma is kevesen mennek el szűrésre, ezzel veszélyeztetik önmagukat és partnereiket.
3. Magyarországon a HIV-vel foglalkozó átfogó felvilágosító tevékenység évek óta nem létezik. Az emberek többsége nem tudja, hogyan terjed és főleg, hogyan nem terjed a vírus. A tévhitek sokaságát megkoronázza a „velem ez nem történhet meg” botor illúziója. A felvilágosításban óriási szerepe lehetne a médiának, de mindaddig, amíg kizárólag a szenzációközlés a cél, addig erre remény sincs.
4. A HIV-fertőzöttek orvosi ellátásával kapcsolatban elmondhatjuk, hogy Magyarországon a terápiás kezelés megoldott, akinek az állapota indokolja, megkapja ugyanazokat a gyógyszereket, amelyeket bárhol Európában megkapna. A Stop újságírója nyilván félreértett valamit Dr. Feleki Attila, az Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálat elnökének nyilatkozatából, hiszen a gyógyszeres kezelés célja az, hogy alacsonyan tartsa a vírusszámot ezzel biztosítva az immunrendszer helyreállítását, melynek egyenes következménye a beteg élettartamának meghosszabbodása.
5. Nehéz félreértéssel magyarázni, amit Dr. Feleki Attila a diszkrécióról és az orvosi titoktartásról mondott. Valóban, Magyarországon jelenleg mindössze egyetlen „AIDS-osztály” működik a László Kórházban, ám az ambuláns rendelésre járók nem „kénytelenek” találkozni egymással. Aki titkolni akarja kilétét, annak biztosítják, hogy soha, senkivel ne kelljen találkoznia a nővéren és a kezelőorvosán kívül. Dr. Bánhegyi Dénes főorvos és munkatársai nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az orvosi titoktarás követelményeinek száz százalékosan megfeleljenek, soha, senkinek, senkiről nem adnak felvilágosítást sem személyesen, sem telefonon az érintett személy hozzájárulása nélkül. Tapasztalataink szerint azok, akik az ambuláns rendeléseken saját akaratukból találkoznak sorstársaikkal, egymás előtt nem titkolják betegségüket, sőt, szívesen beszélgetnek, megosztják egymással gondjaikat, örömeiket.
Más a helyzet az olyan betegségeknél, amelyek függetlenek a HIV-fertőzöttségtől. Ilyen esetekben a HIV-beteg valóban gyakran találkozik megaláztatással, előfordul, hogy az orvos különböző indokokkal visszautasítja a kezelést. Az össztársadalmi megítélés a gyógyászatban is érvényesül. A megoldást a célirányos orvosképzés és orvostovábbképzés jelenti, jelentené. Ennek egyik első és sikeres példája a családorvosok számára szervezett HIV/AIDS diagnosztikáról és kezelésről szóló továbbképzés, mely a SOTE, a Szent László Kórház, az European AIDS Treatment Group (EATG) és a magyarországi HIV-vel élők közösségeinek együttműködésével valósult meg.
7. Más kérdés a HIV-betegek lelki támogatottsága. Tisztában vagyunk vele, hogy, a sorstársak tudják a leghatékonyabb lelki támaszt nyújtani. Ez a mi esetünkben sincs másképp. A PLUSS Egyesület irodája az ambulancia szomszédságában működik, a Pozitívan Gondolkodók Baráti Köre önsegítő csoportot működtet. Természetesen vannak olyanok is, akik egyedül akarnak megbirkózni minden problémájukkal, de az az állítás, hogy a betegek nem kapnak lelki támaszt, több, mint valótlanság.
Ezt a nyilatkozatot
a PLUSS, a Magyarországi HIV-pozitívokat Segítő Egyesület,
a Pozitívan Gondolkodók Baráti Köre,
a hiv+.hu
és a Társaság A Szabadságjogokért
közös véleményeként adjuk közre.
